utolsó képkockája a világnak

napsütésben, nem az árnyékban élünk. nem teázgatunk, nem üldögélünk. megríkat minket egy szomorú szám, sose halunk meg, vagy inkább csak ritkán. nekem te vagy a hősöm kire fel kell, hogy nézzek. milliókkal együtt lélegzel, tudom, érzed, lehetnél te is, lehetek én is az az…

     omg russel.aaaaaaaaaaaaah. 

hogy nem illik ennyit írni egy napon. majd egy hétig nem írok, vagy valamide kibaszottul egyedül vagyok!

mondjak néhány olyan dolgot, ami úgysem ért senkia szívemet nem lehet elzárni egy pillanat alatt. az érzelmeimet nem lehet egyszerű szavakkal körülírni, mint boldog, meg szomorú, meg egyedül, meg ilyenek. nem jelent semmit. ha átengedném magam nekik.. az mindegy, úgysem.…

tartsd vissza a levegőt így biztos jó a kedv ha furcsán néznek de ne zavarjon ez hiszen nem különös ha vörös minden szem csak túl sűrű a füst nem odakint. itt bent.

azt hiszem ez tényleg vicces, sokkal viccesebb mint gondoltam. ja, egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy nem használok majd szmájlikat a blogomban, de elvetettem az ötletet, ennek ellenére most mégsem írok egyet sem. ha ha. tizenhatodikán( azthiszem, de a dátumokban nem vagyok jó.)…