mindig van egy pont, ahonnan hiába kapaszkodsz, küzdesz, hiába hiszed, hogy meg tudsz birkózni vele, nem jutsz feljebb. megrekedtél. egyre lejjebb és lejjebb sodor az ár meg még ki tudja, mi. azzal, hogy eszeveszettül kalimpálsz csak rontasz a helyzeten. és nincs a kezedben semmi, nincs ahova kapaszkodhatnál, hogy kihúzd magad a gödörből. minden szárnycsapással, amit a legjobbnak hitt időben épp a legrosszabbkor teszel, minden sóhajjal, amit te magad helyesnek ítélsz, csak mélyebbre és mélyebbre sodródsz, amíg olyan mélyre nem kerülsz, hogy azt sem látod már, miért akartál egyáltalán küzdeni. és itt jön el a vége. mindennek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.