utolsó képkockája a világnak

 mindig szerettem volna egy arculatot kölcsönözni magamnak, egy képet, ami mögé elrejtőzhetek. valaki olyan akartam lenni, aki többet sejtet annál, mint amit megmutat magából. azt szerettem volna, ha az emberek ismerni akarnának. nem akartam híres lenni, csak valaki. összhangban szerettem volna lenni önmagammal. de ha elemelem az álarcot, a festék, a máz és a sok körítés alatt gyakorlatilag nincs semmi. a jellemem nem pompás, törékeny. elmúltak már azok az olcsó kis illúziók, amik azt engedték érezni, hogy bármivel is többet érek másoknál. minden ember hazudik, kicsit, nagyot, sokat, keveset - lényegtelen. "épp most akartam megcsinálni" "igen drágám, jól nézel ki ebben a gatyában" "lekéstem a buszt" "elaludtam" "orvosnál voltam"..vagy amikor az ellenőrnek egy teljesen ismeretlen nevet és címet diktálunk be..valahogy az egész élet hazugságokra épül "minden rendben" "boldog vagyok" "nincs szükségem segítségre" tulajdonképpen, ha saját magamadk próbálsz hazudni, hogy is lehetnél őszinte másokhoz? 

"mert ha nekem szar, neked jó - tipikus embermorál"

i'm learning to live without you now, but i miss you sometimes
the more i know,  the less i understand..all the things i thought i knew, i'm learning again
we all need a little tenderness..how can love survive in such a graceless age?
ah, the trust and self-assurance that lead to happiness they're the veryy things we kiss i guess
there are people in your life who've come and gone, they let you down, you know they hurt your pride, you better put it all behind you, 'cause life goes on, if you keep carrying that anger, it'll eat you up inside