utálok álmodni. utálok ráébredni dolgokra. utálok felébredni. utálom a reggelt. mégha délután háromkor kelek fel akkoris. jobb lett volna ha ma fel sem ébredek. de muszáj volt. néha jó lenne ha nem lennék. de nem találom módját. félek ettől is. nem meglepő. utálom ha átbasznak. mért kell hazudozni?! mért kell olyan kifogásokat keresni, hogy ha nem tudok róla akkor az nem fáj. pedig fáj. nagyonis. mert te nem tudod hogy tudom. énmeg nem mondom. mért kéne?! hátha magadtól elmondod. de mért mondanád?! azthiszed fájna. sokkal rosszabb ez így. értelmetlen. nem éri meg. de mégis. valami oka van hogy rosszulvagyok tőle. valami oka van hogy felébredek és sírnom kell. de mi az. valaki mondja meg. és midnig ez. mindig valaki más. mert egyedül nemmegy. valakire szükségem lenne. aki megért. aki megpróbál megérteni. és nem csak bizonygatni hogy nem én cseszem el a dolgokat. valamivel alá lehetne támasztani. nemis. alákell. és kiteszi ezt? senki. vagyha mégis..olyan még nemvolt.
demajd most is mint mindig. ittleszek. virágok szeretet béke. cöhh. majd egyszer kikelek önmagamból.vagy inkább ebből a hülye álarcból..egyszer..egyszer igazán. de ennél már csak rosszabb lesz..
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.