utolsó képkockája a világnak

hányféle üvegfal létezik bennünk?és hánnyal kell megküzdenünk egy életen át?hányszor veszíthetünk el valakit?és hányszor önmagunkat?
aki egyszer már veszített,úgy igazán,vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra.
aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra.
ha gyengülsz, magadra maradsz.erőd még inkább elhagy, erőddel pedig mosolyod,lényed.
lassan a többiek is.mindenki a jóhoz tapadna.félelmed pedig rád, az arcodra.
az utat mind egyedül járjuk.legyünk páratlanul vagy párban: e gy e d ü l.
tudom,hogy fáj az egyedül.fáj az együtt, mégis egyedül. fáj az egyedül is együtt.
záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, a fegyvered.ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. nem látsz színeket, nem érzel ízeket.
ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben.
ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon,mint eddig. utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz a 'valósághoz'.
igen sorsunk van.a bánattal is.

méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert oly annyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk.és mégsem. egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.

a szeretet az emberiség legértékesebb szava.mégis ehhez fűződik a legtöbb hazugság is.ha nem érzed, ha nem igaz, ne mond ki.  n e   ö l j
érzelmi éhség.nem tudom, hogy létezik-e  ennél erőteljesebb emberi szükséglet.
ilyenkor nem lehet tanulni a türelmet, amikor lépteket vársz, egy hangot és végtelen érintést.megküzdhetsz az idővel, a várakozással, önmagaddal. ez nem lehet bűn.
v e l e semmi sem bűn. a hiány viszont hasfájást okoz.

a furcsa az, hogy valaki, akiről azt hisszük, hogy bennünk lakik, egyik pillanatról a másikra válik tökéletes idegenné.egy idegen pedig hirtelen belénk költözhet, vagy nem.
végek. vannak emberek, akiknek a szíve helyén csak egy istenverte kalapálás van, ha boldogok, ilyenkor képes volna elárasztani a világot. de iszonyatosan égetve szakad szét elemeire, porlad el, hűl el, szűnik meg, erősödik ki, ha f á j.kimarva, kilúgozva.a fájó fájdalom lassú, csak csörgedezik, szivárogva higanyként kúszik mélyre benned.
az öröm ezzel szemben villanásszerűen hasít beléd.a fájdalom azonban elnyújtva adagolja dózisát, mígnem megkövesedik, megáll a jól becélzott helyén, ott aztán összecsomósodik, megkeményedik és beleég.a boldogság azonnal képes maximumon hatni, és azonnal meg is tud szűnni. a kín nem. az hosszan-hosszan egyre lilafoltosabb, szikrázón kínzó nyugtalanság, és elmúlása is igen lassú. ha van ilyen egyáltalán. én úgy vélem, n i n cs.
ami volt, sosem múlik el.semmilyen formában. ami volt, van.mindig van. magadban hordozod. beléd épül, hat rád, tudva-tudatlanul, épít, leépít. megváltoztat, érlel, szétszed, összerak. minden törés megtörés. majd gyász.
rám se néz, hozzám se szól.napok telnek el. vonszolom magam.
nem akarok egyedül lélegezni, létezni, érezni. teljességre vágyom.

amikor sírsz szivárványszínűvé lesz a szemed és a világ összes magánya, könnye, amely sosem volt a tiéd elborít, és nem jön, ha várod.nem jön az álom, nem jön a mámor, nem jön a vég.

tiszakatalove♥