gondolkodtam, hogy lesz vége. alternatívák millió suhantak át az agyamon néhány pillanat alatt. feküdtem a sötétben, ahogy mindig szoktam elalvás előtt, és ha már nem tudtam másra gondolni, megpróbáltam elképzelni milyen pozitív lehetőségek vannak.
rémisztően elkeserítő volt, hogy egy sincs. nem túl jó arány, valljuk be, semmi a végtelennel szemben. át kell gondolnom mennyi mindent veszíthetek el az egyes 'megoldásokkal'.
a titkaim, a nézőpontom, a lelkem, a valóságom, az igazságom, a reménytelenségem, a mosolyt, a bizalmat, a boldogságom, a motivációm, a képzeletem és kínos, de az emberismeretem. ezek helyére pedig új dolgok kerülnek, mint türelem, elfogadás, idő, bizalmatlanság, gyász, küzdelem, emlékezés, egy új cél, egy új nézőpont.
szóval mialatt gondolkodtam, többé-kevésbé minden este, a millió suhanó kép között mégsem láttam, egy pillanatra sem volt benne az én megoldásom. kimaradok a saját történetemből. mintha a puszta jogot, hogy létezem, el akarnák tőlem venni. minden amit eddig szerettem valami hideg érzéssel tölt el. minden amiről eddig azt hittem, talán sosem következik be, egy pillanatig tartott és tovább is lépett, csak egy megálló voltam. a megállók nem futnak a busz után. jön majd a következő. mindig jön a következő. de nem szeretnék olyan megálló lenni, amihez az út járhatatlan, és nehéz megközelíteni,de nem könnyítem meg az utak helyzetét sem, sokan járnak rajta, megrongálják, eszük ágában sincs rendbe tenni, hogy ha majd ők nem járnak többet erre az útra, másnak még legyen esélye. olyan megálló szeretnék lenni, ahova az út járható, de előrefelé víz van. tó tenger óceán, bármi. végállomás szeretnék lenni.

i gave up dreaming for a while