áttetsző arany ingében ragyogva jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor házam elé ért, elmosolyodott, körülnézett s a nyitott ablakon nesztelenül beugrott a szobámba, aztán könnyű ingét ágyamra dobva bebújt hozzám a takaró alá. azt hitte, hogy még alszom s megölelt s én mozdulni sem mertem, félve, hogy felébredek és álomnak remélve, hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és mozdulatlanul és remegve tűrtem, hogy karjaimba fészkelje magát, s mintha egyetlen érzék erejébe gyült volna testem-lelkem minden éhe és szomja és a beteljesedés minden igérete, csak a tapintás néma ajkával s vak szemeivel szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény lobogó lepkéit, karjában a rét illatának harmatos husát s egész testében az egymásba ringó felhők mindenütt egyforma ölét.
mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul feküdtem ott a gyanútlan karokban, de mikor végre álom s ébredés közt félig tolvaj s fél-részeg öntudattal megloptam az istenek gyönyörét, nem bírtam tovább és csókolni kezdtem és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. a kedves mosoly megüvegesedett rémült szemén, arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott és menekült, már az ablakhoz ért és belefoszlott a hajnali égbe.
én felültem és értelmetlenül és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon, messziről zúgott a hegyi patak, a szoba még sötét volt, de a nap már ágyamra tűzött, és a takarón úgy pihent a fény tűzfátyola, mint egy odadobott könnyű arany ing.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.