mosolyog a nap, fénnyel betemet, sugara vakít mégis vele nevetek..ma valami más, nem kötnek a szerepek, lebegek a fény hátán...mosolyog a nap, felhőtlen az ég, alul a világ olvadt vanília shake, beleragadunk, mégis nekem ez a kép valahogyan épp így jó...keresem a végtelennek tűnő éjek tarka gyilkosát, keresem a délibábok földjét, ahol a nap álma ring, és minden ember lát valami csodát
lezuhan a nap mint egy repülő, hatemeletes házról csorog a tetőn..benyeli a fal, végül marad a vörös graffiti a ház alján..ugyanaz a film, láttam eleget, de ma nem akarom átadni a helyemet..olyan az egész, mint egy buta jelenet, amiben a főhős sír...világ végén holnap rám zuhan a fehér fény..üres üvegekből vékony sugár folyik a nyakamnál
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.