méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. és mégsem. hazugságban élni nem mindennél méltatlanabb? megszállottak vagyunk a szerelemtébolyban, végtelenül ostobák és ettől kiszolgáltatottak. annyira rosszul választunk. vagy érzelmesen vagy bölcsen, a kettő együtt ritkán jár. akit imádunk, annak mindent lehet, akit meg nem, az akár fejre is állhat, szegény, mindegy. nem akarok egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül alkotni, egyedül létezni, egyedül érezni. aki kell, az az erejével és a gyengeségeivel együtt kell. a lélegzetvételével akarok összeolvadni. az örökkévalóságig. hogy többé ne engedjen el. teljességre vágyom.
egy embernek nem lehet ennyi arca.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.